koller margit

SZABÓ LŐRINC:  AZ EGY ÁLMAI

​

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna már megszöknöm közületek.

 

Mire várjak még tovább, a jövőt 
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket, 
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

 

Nem! nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kidolgozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontos.

 

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenül?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderül!

 

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott 
nagy és szabad álom, ahogy 
anyánk, a végtelen 
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

 

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem oszlik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

1931