koller margit

Részletesebb leírás:

 

Az installációm eredetileg egy létező ajtót tükröz meg: a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, a Parthenón-fríz Teremből a mögötte lévő, Somogyi műterembe vezető ajtót, mely így a műteremben középen foglal helyet, egyedül magasodva a 10×10×10 m-es kocka alakú tér közepén. Az ajtó egyik szárnya nyitva, az ajtónyílás maga vetítővászonként funkcionál, amely egy kamera és egy projektor alkotta zárt lánc segítségével visszatükrözi a terembe lépőket, valós időben (a képeken az a oldal). Az ajtót körbejárva kiderül, hogy a hátsó nézete is ugyanígy lett kialakítva (b oldal), itt azonban a vetítés egy korábban ebből a térből felvett videót ábrázol: ugyanazt a teret jeleníti meg, amit akkor látnánk, ha az igazi ajtón keresztülnéznénk, azonban egy másik idősíkban. Így egymás mellett, ugyanahhoz a térhez tartozó, de időben egymástól eltérő idősíkok jelennek meg a többszörösen tükrözött téri elemeken.

 

Címe Küszöb nélkül, mely elnevezés – azon felül, hogy a mű-ajtó valóban nem rendelkezik küszöbbel, illetve számos más eltérés is van rajta egy valós ajtóhoz képest – egyfajta határ nélküliségre, behatárolhatatlanságra utal. A videók vetítése közben az idősíkok egymásba mosódnak a térben, de az alap téri helyzet is többszörösen megtörik: összekuszálódnak a  tér-idő dimenziók. A belépő néző tehát ebben a kaotikus tér-idő rendszerben késztetést érezhet arra, hogy felülírja alap érzékelési szokásait: szimbolikusan átlépjen egy olyan virtuális küszöbön, mely az egymástól szeparált, illetve az egymásban létező tér-idő megélése közt húzódik. Valódi átlépés csak a valódi ajtón történik, annak tükör-másán ez a cselekvés szimbolikusan megy végbe.

 

Itt tehát csupán egy speciális szemlélődésre van mód, amiben mégis ott rejlik az interakció, a műbe való beavatkozás lehetősége a jelent visszatükröző vetítés esetében. Célom a többszörös téri tükrözéssel, illetve az egymástól különböző logikai egységekben megnyilvánuló idősíkok egyidejű megjelenítésével egy a teret és az időt egymásba olvasztó rendszert felállítani, valahogy Manuel Castells szavaival egyetértésben, miszerint: „(...) nem a virtuális valóság létrehozása a történelmi újdonság, hanem a valóságos virtualitás megteremtése." Ebben az általam létrehozott mesterséges téri szituációban, melyben virtuális és valóságos egyszerre, egyenrangúként van jelen, a nézőnek lehetősége nyílik a valósághoz fűződő viszonyának felülírására és tapasztalási képességeinek újraértelmezésére.