koller margit

A Bábel egy 4 méteres körre illeszkedő, spirál alapú, kúp-szerű, befelé magasodó építmény. A technikát az ún. paticsfal készítésből vettem át, ami egy tradicionális népi építkezési módszer. Én a vályog tapasztás fázisát elhagytam, mivel szükségem van a vázat alkotó vesszők rácsszerkezetet képező tulajdonságára. Ezt a lehetőséget kiaknázva tudtam ugyanis megvalósítani, hogy a bent elhelyezett fénycső fényét érzékelhetjük, de magát a fény forrását mégsem láthatjuk.

A koncepcióm kiindulópontja a fal és a spirál volt, mint alapvető motívumok; valamint a rembradt-i értelemben vett fény. A fal, mint tereket elválasztó tényező, itt más szerepet kap. Nem beszélhetünk konkrét belső és külső térről, hiszen az alaprajznak köszönhetően, ha elindulunk a spirál mentén, egyszerre vagyunk kint és bent. A makrokozmosz jelen van a mikrokozmoszban, mint az emberi individuum a Mindenben (Istenben): „a kozmosz az ember, az ember a kozmosz tükre, megfelelője”1. Egyszerre vannak összeköttetésben és egymástól elválasztva.

A mű centrumából szűrődő világosság szórtan, csak közvetve létezik, átitatja a szobor terét. A közvetettségnek kulcsfontosságú szerepe van: mivel a falak annyira összeszűkülnek a mű közepe felé, hogy azt megközelíteni lehetetlen; a fényforrásról csak tudható, hogy ott van, elhihetjük, de teljesen érzékelni lehetetlen. Megtapasztalni a teljes tudást nincs esélyünk, csak megközelíthetjük azt: el vagyunk választva a tudás forrásától, mint ahogy azt a bábeliek története is elmondja. A zikkurat formai leképezésével ugyanis a Bábel-torony történetére utalok. Azokra a bábeliekre, akik égig érő tornyot akartak építeni, hogy megközelítsék az isteni világot, mire az beavatkozni kényszerült, különben „semmi sem gátolja [az embereket], hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban”2.

Munkámat az Epreskertben álló barokk Kálvária mellé helyeztem. Ugyanis úgy vélem, bár önmagában képviselni tudja az általam vázolt koncepciót, a szakrális építmény szimbolikája felerősítheti azt. Jelentésük hasonló: a Kálvária azt a helyet jelképezi, ahol Isten fia újra eggyé vált a Mindenhatóval, tehát egyfajta átjáró e világ és a Mindenség/Teljesség/Isten közt. A szakrális építményre való feljutás vertikalitása, és a munkámba való horizontális befelé hatolás ugyanaz a jelképes út önmagunkba, a Teljességbe, Istenbe.

1: Magyar Katolikus Lexikon

2: Mózes I. A teremtésről, 11. fejezet